Lejárt a biztonsági időkorlát.
Ha az oldal űrlapot is tartalmaz, annak mentése csak érvényes bejelentkezéssel lehetséges.
A bejelentkezés érvényességének meghosszabbításához kérjük lépjen be!
Felhasználó név:
Jelszó:
 

MUNKABIZOTTSÁGOK

ÁLLANDÓ BIZOTTSÁGOK
Érdekvédelmi és Etikai Bizottság

ETIKAI BIZOTTSÁG FELADATAI a 2018-2021 közötti ciklusban

  1. Legsürgetőbb feladatunk, hogy a megelőző ciklusban már egyszer átdolgozott, de a jogászunk által, még kifogásolt „MLDT Etikai kódex”-et átdolgozzuk úgy, hogy az ne csak a jogilag is elfogadott Etikai Szabályok gyűjteménye legyen, hanem az esetlegesen felmerülő, etikailag kifogásolható események bekövetkezte esetében a hivatalos kivizsgálást is lehetővé tegye. Ezzel a tisztességes, szakma érdekében tett törekvéseket, minden MLDT tag számára szeretnénk előnyben részesíteni és támogatni.
  2. Ezen túl, továbbra is szeretnénk kikérni a fiatal orvosok, gyógyszerészek (rezidens, szakorvos, szakgyógyszerész, klinikai biokémikus és analitikusok, kutató analitikusok) véleményét, úgy a szakmai, mind az erkölcsi és anyagi elismertségük vonatkozásában is. Ezt a felmérést az előző ciklusban végzett felmérésünkhöz képest szélesebb körben szeretnénk elvégezni, abból a célból, hogy jobban láthassuk, mire kell jobban figyeljünk a Tagok jobb munkakörülményeinek, szakmai továbbképzésük védelmében.
  3. Napjainkra a laboratóriumi szakemberek béremelése többnyire rendeződött, viszont a túlterheltségük a szakemberhiány miatt még nem oldódott meg. Ezért sürgősen tenni kell valamit, mert a rendszerben maradók kizsigerelődnek, ami mindenképpen a minőségi munka rovására megy.
  4. Ennek a problémának a megoldásához vezető utat szeretnénk megnyitni, hisz a laboratóriumokban végzett vizsgálatok finanszírozása rendkívül alacsony, s a jelenleg sürgető akkreditálási folyamatok többletmunka elvégzését igényelnek, amihez, több anyagi fedezetet kell biztosítani. Mivel, a már akkreditált vizsgálatok akkreditáltságának fenntartása további terhet ró a laboratóriumi dolgozókra, mind a munkaidő, mind a költségráfordítást illetően, ezért a megfelelő fórumoknál lobbizni kívánunk annak érdekében, hogy az akkreditált vizsgálatok jobb finanszírozást kaphassanak a nem akkreditált vizsgálatokhoz képest.
  5. Célunk, hogy mindazok, akik a laboratóriumi medicina sikeréhez gondolkodó, innovatív ötletekkel, tudományos munkákkal is hozzájárulnak - egyformán elismertek legyenek a beosztásból adódó hierarchikus rendtől függetlenül.
  6. Valamint, együttműködve a MOK vezetőségével arra törekszünk, hogy a NEAK (Nemzeti Egészségbiztosítási Alapkezelő) által nem finanszírozott tevékenységet végző laboratóriumi dolgozók megkapják ugyanazt a béremelést, amit a NEAK által finanszírozott tevékenységet végző egészségügyi dolgozók megkaptak.

Prof. Dr. Toldy Erzsébet
Az Etikai és Érdekvédelmi Bizottság elnöke
  • Prof. Dr. Fodor Bertalan

    Elnök
    Prof. Dr. Fodor Bertalan

  • Dr. Ónody Rita

    Tag
    Dr. Seprényiné Dr. Ónody Rita

  • Dr. Süle Edina

    Tag
    Dr. Süle Edina

  • Dr. Kovács Géza

    Póttag
    Dr. Kovács Géza

Kapcsolódó dokumentumok:

Dokumentum címe

Típus

Publikálva

Publikus dokumentumok

MLDT Érdekvédelmi és Etikai Bizottság 2019. évi beszámolópdf2020.05.26.
Dokumentumok regisztrált MLDT tagok számára
MLDT Etikai kódexepdf2022.03.10.
MLDT Etikai kódexének 1. sz. mellékletepdf2022.03.10.
MLDT Érdekvédelmi és Etikai Bizottság beszámoló 2018-2020 (MDLT 2020.12.16-i küldött-közgyűlési jegyzőkönyvének 7. melléklete)pdf2021.01.13.
Felügyelő Bizottság

A Felügyelő Bizottság (FB) munkáját, feladatait a Társaság Alapszabálya, annak VII. fejezete, 24. paragrafusa részletesen leírja.
A FB ellenőrzésének tárgya a társaság egész tevékenysége. Figyelemmel kíséri a társaság alapszabály szerinti működését, így különösen a rendelkezésre álló eszközöknek az alapszabályban meghatározott célokra történő felhasználását, ellenőrzi a társaság pénzügyi gazdálkodását, továbbá az ügyvitelre, az ügyintézésre és a nyilvántartásokra vonatkozó előírások betartását és azt, hogy a Vezetőség a társaság érdekeinek megfelelően működik. A FB a megállapításairól tájékoztatja a társaság vezetőségét, és beszámol a küldöttközgyűlésnek.
A FB köteles a küldött-közgyűlés elé kerülő előterjesztéseket megvizsgálni, és az azokkal kapcsolatos álláspontját a küldött-közgyűlésen ismertetni.
A FB minden tudásával igyekszik úgy támogatni a Vezetőséget, hogy a kitűzött célok, azok végrehajtása a Társaság, azaz a tagság érdekeinek mindenben megfeleljenek.

  • Prof. Dr. Berki Tímea

    Elnök
    Prof. Dr. Berki Tímea

  • Dr. Lakatos Ágnes

    Tag
    Dr. Lakatos Ágnes

  • Dr. Szoboszlay István

    Tag
    Dr. Szoboszlay István

  • Dr. Siska Andrea

    Póttag
    Dr. Siska Andrea

Kapcsolódó dokumentumok:

Dokumentum címe

Típus

Publikálva

Dokumentumok regisztrált MLDT tagok számára
MLDT Felügyelő Bizottság beszámoló 2018-2020 (MDLT 2020.12.16-i küldött-közgyűlési jegyzőkönyvének 5. melléklete)pdf2021.01.13.
Publikációs és Kommunikációs Bizottság

A Publikációs és Kommunikációs Bizottság a 2015-2017-es periódusban elvégezte a Magyar Laboratóriumi Diagnosztikai Társaság honlapjának formai és tartalmi megújítását. A 2018-2020 közötti időszakban folytatjuk a honlap fejlesztését és színvonalas működtetését. Elsődleges célkitűzésünk egy "Labor térkép" elkészítése, mely a magyar laboratóriumok és ezek legfontosabb adatainak bemutatására szolgál majd. Ez az adatbázis, továbbá a honlapon megjelenő hírek és hírlevelek elősegíthetik a Társaság tagjaival való kommunikációt, és a társaság életével kapcsolatos információk minél hatékonyabb disszeminációját. A Bizottság fontosnak tartja a laboratóriumi tevékenység és szakma jelentőségének bemutatását célzó közlemények megjelentetését minél szélesebb körben. Szeretnénk erősíteni a laboratóriumi medicina szakma megjelenését a szakmai/szakmapolitikai sajtóban/fórumokon is.

  • Dr. Antal-Szalmás Péter

    Elnök
    Dr. Antal-Szalmás Péter

  • Dr. Bhattoa Harjit Pal

    Tag
    Dr. Bhattoa Harjit Pal

  • Dr. Nagy Gábor

    Tag
    Dr. Nagy Gábor

  • Dr. Andrikovics Hajnalka

    Póttag
    Dr. Andrikovics Hajnalka

Kapcsolódó dokumentumok:

Dokumentum címe

Típus

Publikálva

Dokumentumok regisztrált MLDT tagok számára
MLDT Publikációs és Kommunikációs Bizottság beszámoló 2018-2020 (MDLT 2020.12.16-i küldött-közgyűlési jegyzőkönyvének 6. melléklete)pdf2021.01.13.
"Ad hoc" MunkaBIZOTTSÁGOK
„AKKREDITÁCIÓS” munkaBIZOTTSÁG

2017-ben labordiagnosztikai szakmánk újabb lendülettel, a Szakmai Kollégiumi Tagozat, az MLDT Vezetőség és a Nemzeti Akkreditáló Hatóság (NAH) összefogásával, a kormányzat támogatásával ismételten hozzákezd hazánk nagy (III-as és II-es szintű) Orvosdiagnosztikai Laboratóriumainak akkreditálás szervezéséhez. Ebben a csapatmunkában szeretne munkacbizottságunk részt venni, és hatékony segítséget nyújtani az akkreditáláshoz vezető úton. Munkánk során a QualiCont Kht. akkreditálás terén szerzett tapasztalatára és szakmai segítségére is számítunk.

Célunk:
Az MSZ EN ISO 15 189:2013 Orvosi laboratóriumok minőségre vonatkozó követelményeit figyelembe véve

  • oktatási anyagok kidolgozása
  • oktatások szervezése a laboratóriumi szakemberek számára
  • NAH szakértők, minőségirányítók képzésében szakmai segítség, tanácsadás biztosítása.

A munkacsoport megalakulását az MLDT vezetősége a 2017. február 7-i ülésen egyhangúan támogatta.

  • Dr. Bekő Gabriella

    Elnök
    Dr. Bekő Gabriella

  • Dr. Sárkány Erika

    Tag
    Dr. Sárkány Erika

  • Dr. Nagy Erzsébet

    Tag
    Dr. Nagy Erzsébet

  • Dr. Rimanóczy Éva

    Tag
    Dr. Rimanóczy Éva

  • Dr. Araczki Ágnes

    Tag
    Dr. Araczki Ágnes

  • Dr. Markó Eleonóra

    Tag
    Dr. Markó Eleonóra

  • Dr. Szakony Szilvia

    Tag
    Dr. Szakony Szilvia

  • Dr. Bessenyei Beáta

    Tag
    Dr. Bessenyei Beáta

Kapcsolódó dokumentumok:

Dokumentum címe

Típus

Publikálva

Publikus dokumentumok

Akkreditációs munkabizottság tervei 2017pdf2017.03.27.
Dokumentumok regisztrált MLDT tagok számára
MLDT Akkreditációs munkacsoport beszámoló 2018-2020 (MDLT 2020.12.16-i küldött-közgyűlési jegyzőkönyvének 11. melléklete)pdf2021.01.13.
„EXTRA-ANALITIKAI” munkaBIZOTTSÁG

A munkabizottság fő céljai:

  1. Az új, hazai irányelvek adaptálásának segítése
  2. IFCC WG-LEPS ajánlásának megfelelő QI-ok használatának
    • aktuális, hazai helyzetének felmérése
    • adatgyűjtés
    • módszer kidolgozás (MLDT honlapon keresztül)
  3. EFLM WG-Preanalytical Phase: új nemzetközi irányelv (Phlebotomia)
    • véleményezés
    • hazai adaptálás segítése
  4. Gyakori betegségek szűrésében, diagnózisában, kezelése során és követésében alkalmazandó laboratóriumi vizsgálatok és azok alkalmazási algoritmusának kidolgozása.
  • Dr. Kocsis Andrea

    Elnök
    Dr. Kocsis Andrea

  • Budainé Dr. Tóth Judit

    Tag
    Budainé Dr. Tóth Judit

  • Dr. Ajzner Éva

    Tag
    Dr. Ajzner Éva

  • Prof. Vásárhelyi Barna

    Tag
    Prof. Vásárhelyi Barna

"Irányelv-fejlesztő" munkabizottság

Az Irányelv-fejlesztő Munkabizottság feladata irányelvek összeállítása és fejlesztése.

  • Dr. Ajzner Éva

    Elnök
    Dr. Ajzner Éva

  • Dr. Antal-Szalmás Péter

    Tag
    Prof. Dr. Antal-Szalmás Péter

  • Dr. Hetyésy Katalin

    Tag
    Dr. Hetyésy Katalin

  • Dr. Hevessy Zsuzsanna

    Tag
    Dr. Hevessy Zsuzsanna

  • Dr. Seres Erika

    Tag
    Dr. Seres Erika

„Labtestonline.hu (LTO)” munkabizottság

Az LTO ad hoc Munkabizottság tevékenysége az MLDT Elnöke által megfogalmazott 2015‐17-es stratégiai célokhoz kapcsolódik, azok megvalósulását támogatja.

  • Célja, hogy segítse a laboratóriumi medicina szakma presztízsének emelését, segítve az aktív kommunikációt elsősorban a lakosság és a társszakmák felé.
  • Célja, hogy résztvegyen a laboratóriumi medicina aktuális kulcsüzeneteinek kialakításában: egyszerű, a lakosság,a politikusok és a társszakmák által is érthető mondatok megfogalmazásával az LTO felületén keresztül.
  • Ezt az LTO honlap tartalmának szisztematikus áttekintése mellett a laboratóriumi szakmai újdonságok honlapon történő megjelentetésével igyekszik elérni.
  • Célja, hogy előmozdítsa az MLDT hazai szakmai szervezetekkel való együttműködésének aktualizálását, különös tekintettel a háziorvosi társaságra.
  • Dr. Szakony Szilvia

    Elnök
    Dr. Szakony Szilvia

  • Dr. Simon Judit

    Tag
    Dr. Simon Judit

  • Dr. Barna Katalin

    Tag
    Dr. Barna Katalin

  • Dr. Bezzegh Attila

    HIVDA képviselő
    Dr. Bezzegh Attila

Kapcsolódó dokumentumok:

Dokumentum címe

Típus

Publikálva

Publikus dokumentumok

Labtest Online Munkacsoport 2019. évi beszámolópdf2020.05.26.
LabTests Online - Munkacsoportpdf2016.03.22.
Dokumentumok regisztrált MLDT tagok számára
Labtestonline.hu munkacsoport beszámoló 2018-2020 (MDLT 2020.12.16-i küldött-közgyűlési jegyzőkönyvének 8. melléklete)pdf2021.01.13.
„Sok vagy kevés vizsgálat” munkabizottság (2015-2019)

A munkabizottság fő céljai:

A hazai és nemzetközi szakmai irányelvek, illetve háziorvosi indikátorrendszerben díjazott laboratóriumi teszthasználatot érintő ajánlások tükrében elemezni a valós laboratóriumi tesztfelhasználási gyakorlatot.
A tanulmányozandó laboratóriumi tesztek kiválasztásakor a közfinanszírozást igen jelentősen terhelő tesztek priorizálandók, úgy mint HbA1c, pajzsmirigy hormonok.

  • Dr. Gilányi Ibolya

    Elnök
    Dr. Gilányi Ibolya

  • Sándor József

    Tag
    Sándor József

  • Dr. Krámer Mihály

    HIVDA képviselő
    Dr. Krámer Mihály

A bizottság a 2019. november 19-én tartott Küldött Közgyűlés határozata alapján megszűnt.

Kapcsolódó dokumentumok:

Dokumentum címe

Típus

Publikálva

Publikus dokumentumok

Sok vagy kevés vizsgálat 2019. évi beszámolópdf2020.05.26.
„Tesztismételhetőségi” munkaBIZOTTSÁG (2015-2021)

A munkabizottság fő céljai:

A laboratóriumi tesztek ismételhetőségével kapcsolatos szabályok kidolgozása. Fő feladata a minimális laboratóriumi teszt ismételhetőségi periódusok betegség asszociált, EBM (evidence-based medicine), vagy legjobb klinikai gyakorlat elvén való meghatározása:

  1. Járóbetegellátásban (alapellátás és szakellátás külön) használt leggyakoribb laboratóriumi tesztek esetén.
  2. Fekvőbetegellátásban néhány referencia intézményben használt legnagyobb reagensköltség-igényt jelentő laboratóriumi tesztek esetén (pl. Troponin, Prokalcitonin). A megállapított minimum retesting intervallumok (MReI) alkalmazásának a vizsgálata a közfinanszírozott vizsgálatok mennyiségén keresztül.
  3. Hazai irányelv készítése vagy adaptálása.
  • Dr. Seres Erika

    Elnök
    Dr. Seres Erika

  • Dr. Bekő Gabriella

    Tag
    Dr. Bekő Gabriella

  • Dr. Siska Andrea

    Tag
    Dr. Siska Andrea

  • Kővári Orsolya

    Konzultáns tag
    Kővári Orsolya

A bizottság a 2021. október 19-i vezetőségi ülés jóváhagyásával megszűnt.

Clinical Chemistry and Laboratory Medicine
Lab Tests Online

Társult tagjaink

  • 77 Elektronika
  • BECKMAN COULTER
  • Biomeriux
  • Bio-rad
  • Diagnosticum
  • Roche
  • sysmex
  • HR-Pharma